Engedje meg, hogy bemutatkozzak, Lukács Árpád vagyok, építész, aki az építészeti tervezésében szerzett számottevő tapasztalatot az elmúlt több mit két évtized alatt.
Hivatásom az építészeti tervezés, egész életemet az ebben a szakmába történő elmélyülésre tettem fel, arra, hogy úgy kezeljem az ügyfeleimet, hogy a végső megelégedettség legyen a cél. Az építés-kivitelezés területén is legalább 10 év szakmai tapasztalattal rendelkezem. Nemcsak a tervezési, hanem a kivitelezés előkészítési folyamatokat is egészen a kivitelezésbe-adásig végig tudom kísérni, amennyiben igényli a megrendelőm azt.
Az építésztervezésben nincsenek kicsi és nagy feladatok, nem lehet ezt osztályozni, feladatok vannak, amelyeket meg kell oldani. Itt is, mint minden más szakmában minden mindennel összefügg. Például, ha egy életteret bővítünk, akkor a másik szempontból mondhatjuk, hogy teret szakítunk ki egy meglévő nagyobb térből. Látszólag minden egyszerűnek tűnik, de valójában nagyon sok mindent meg kell vizsgálnunk. Például, látszólag csak egy garzon bővítését vagy egy új szobát tervezünk meg, de valójában nagyon sok igényt ki kell elégítsünk, nemcsak a megrendelő közvetett óhaját: tucatnyi előírást be kell tartanunk és higgyék el, sok előírás ésszerű meggondolásokból született. Például a szomszéd jogait nem korlátozhatjuk. Vagy az előírt zöldterület mértékét tartanunk kell. Vagy ha szomszédos épülethez közel tervezünk, akkor annak az épületnek az állékonyságára is figyelnünk kell, a világ nem ér véget a telkünk határánál. Vagy hogyan közelítsem meg, honnan, miként. Ha több lehetőség van a megközelítésre, nincs az a megrendelő, aki nem rajzoltatná végig szinte az összes variációt, tehát egy kis feladat is nagyszámú skiccelést igényel. Vagy komoly településképi rendeleteknek kell megfelelnie egy tervezésnek és ezt le is kell papírozni az illetékesekkel. Vagy ha már úgyis temérdek a piacon kínált építőanyagok száma, és a színekből sem egy-kettő létezik a világon, a tervezési folyamat itt válik még nagyobb kihívássá. Színes vakolatok, festékek, burkolótéglák, falambériák, alumínium lemezek, fautánzatú termékek, árnyékolók, zsaluziák stb, stb.
Mindemellett a megrendelőm jogosan várja el, hogy értéket kapjon a pénzéért. Ha jól akarunk dolgozni és igényesek akarunk lenni, akkor nem csapjuk össze a munkánkat, lelkiismeretesen végigmegyünk minden egyes megoldandó kérdésen. Mire odajutunk, hogy akár egy vonalat is meghúzzunk a vázlatlapunkon, kedves érdeklődő, látod mennyi mindennek utána kell járni, utána kell kérdezni, helyi építési és településképi rendeleteket kell elolvasni. Sok előkészület történik meg, amíg egyáltalán tudjuk, mennyi lesz a ráfordított idő és mennyi lesz a tervezési vállalási díj. Minden egyes meghúzott vonalért az építész felel, így szeretném megértetni: nem csak rajzokat rajzolgatunk a rajzasztalnál, hanem felelősségteljesen át is gondoljuk azokat. Hogyha ezt a jelzést kapom, hogy „nekem a hivatalnál azt mondták, csak egy rajzot kell beadni, és ennyi az egész”, ez egyszerűen hangzik, e korántsem az. Nálam a z építész nem azt jelenti, hogy találjunk egyet, aki majd bead egy rajzot és már építhetünk is. Hanem azt, hogy teljeskörű felelősséget vállal a munkájáért, úgy tervezi meg az építményt, hogy a történetben érdekelt minden szereplőnek meg tudjon felelni, mindenért felelősséget tudjon vállalni. A családi ház egyszerű bejelentéssel történő megtervezése tulajdonképpen ezt jelenti.
És akkor nem beszéltem még a személyes találkozások, a személyre szabott emberi tényezők megismerésének a fontosságáról. Minden család, minden ember más és más gondolkodású, különbözőek vagyunk. Az egyik kreatív-alkotói beállítású és ahhoz közeli szakmát gyakorol, a másik számokkal, könyveléssel foglalkozik, a harmadik rendvédelmi dolgozó stb, stb. Az egyik az otthonában dolgozik, a másik csak pihenésre és a család lakhatására használja az otthonát, az egyik társasági lény és reprezentációs terekre, tágas hallokra, medencékre van szüksége, a másik olyan helyet szeretne, ahol el tud magában csendesülni, meditálni és alkotni tud. Az egyik csak időszakosan használja a házát, amíg az országban tartózkodik, a másiknak a ház az egész életteret jelenti, mert például autista gyereket nevel és fontos a hely, ahol az egész életet el kell töltenie. Az építésztervező munkája attól is szép, hogy ezekre egyéni válaszokat tud adni. Higgye el, kedves érdeklődő, hogy ezek fontos tényezők, még ha nem is tűnnek elsőre azoknak.
Ezért van az, hogy csak személyre szabottam, legalább egy mélyebb beszélgetés vagy személyes találkozó után fog választ kapni arra, mennyi a tervezési díj. Természetesen, lehet számszerűsíteni, m2 árakat meghatározni, de a legfontosabb előzetesen a tényleges igények felmérése. Ha az a kérdés, kedves érdeklődőm, hogy „csak email-on egy előzetes árajánlatra lenne szükség”, vegye figyelembe azt, hogy ténylegesen csak egy hozzávetőleges számot fog kapni és ez a szám nagy valószínűséggel nem tükrözheti a végleges költségeket, amelyre számítani lehet a végén. Ahhoz, hogy még pontosabban lehessen számolni, szükség van a személyes találkozásra, telek ismeretre, néhány jellemző körülmény tisztázására és szerződésre.
Persze, tudják segíteni az építész munkáját azzal, hogy előzetes álmaikat papíron bemutatják, hoznak egy tervet, amely tetszik, amely irányt mutat, milyent is szeretnének valójában. Hoznak egy írásban foglalt előzetes programot, vagy közreműködnek annak a kidolgozásában. Ez a megrendelői hozzáállás sokban segíthet és a tervezési költség csökkentésében is.
Lehet úgy is házat tervezni, hogy a megrendelő állandóan az építési költségek vizsgálatának az aktualizálását kéri, azaz párhuzamosan költségvizsgálatra is igény van, de könnyen belátható, hogy így nagyobb a ráfordított tervezési időszak, ezért a tervezői díj is magasabb lesz ez esetben. Egyszerűbb és gyorsabb eredményre jutunk, hogyha a költségbecslésre hagyatkozunk, átlagos m2 árat becsülünk meg és az alapján dönti el, mekkora alapterületet szeretne terveztetni.
Ráadásul nem beszéltünk még a stílusokról, házfajtákról, színekről, alkalmazott anyagokról. Én is, mint minden más, a minőségére és munkájára kényes építész, bizonyos fajta vagy stílusú házak tervezésében több gyakorlatot szerzett, úgy is lehet mondani, hogy bizonyos házakra specializálódott. Ilyen a lapostetős vagy magastetős házak kérdése. Vagy a múlt gyökereitől teljesen mentes ultramodern, akár minimalista, akár futurista házak, motorizált lakógépek tervezése, vagy a hagyomány, az itteni építészeti örökséget figyelembe vevő és abból merítő, azt tovább fejlesztő építészet gyakorlása. A modern tudomány alapjaira épülő technokrata, csúcstechnológiákat alapul vevő építészet, vagy az Istent és a teremtett világot tiszteletben tartó, a hagyományt nem lenéző, táj-közeli építészet előtérbe helyezése. Ha a honlapomon található referenciákat végignézi, képet nyerhet az általam művelt és előtérbe helyezett építészetről, ezt is vegye figyelembe a kedves érdeklődőm, amikor ajánlatkéréssel megkeres. Ha például olyan házat szeretne terveztetni a tisztelt építtető, amely inkább hasonlít egy lelketlen géphez és nem kidéz meg semmit abból a környezetből és hagyományból, amely a tájat és a népet jellemzi, lehet, hogy az én megbízásom nem a legcélravezetőbb választás az Ön részéről. De ha fontos önnek, hogy inkább természetközeli, a természetbe beleidomuló házat kapjon, és ne legyen túl technologizálva a ház gépekkel, hanem inkább a passzív energiahasznosításokat, azaz például a nap, a szél, a táj kedvező értékeit és hatásait hasznosítsuk, akkor bátran keressen, igyekszem a legmesszemenőbben segíteni. ígérem, hogy mindent megteszek, hogy a legjobb tervet tegyem le az asztalára!
Álmodja meg családi házát, lakását, kisvállalkozásának helyiségeit, épületeit.
Keressen építészt álmai épületének a megtervezéséhez.
Cégszervezete új irodát szeretne kialakítani? Panziót szeretne építeni? Középületek és intézményépületek tervezésében érdekelt? Keressen meg minket és tervpapírra vetjük elképzeléseit.
Levesszük a válláról a terhet a társtervezők munkájának a koordinálásában. Generálban megtervezzük a házát, hogy ne csak az építészet, hanem a fűtés, a hűtés, a szellőzés, a klíma, a víz- és csatornázási tervezés, az elektromos tervezés is passzoljon. Kérjen generál-tervezésre árajánlatot és igérem, akár online vagy személyes konzultációkon fogjuk végigvezetni Önt a tervezés egész folyamatán, ha igény van rá.
Betartjuk a korszerű energetikai követelményeknek való megfelelőséget.
Kivsállalkozásunk vállal építési engedélyeztetést, tanulmányterv készítést, egyszerű bejelentési eljárás alapján is tervez családi házakat.
Régi kúriák, kastélyok, századeleji villák, műemlékek, műemlék jellegű épületek felmérési terveit előszeretettel készítjük el, építészeti hasznosítási tanulmányokat szívesen vállalunk.
Kérjen időpontot telefonon, beszéljünk meg egy találkozót, mondja el az igényeit és kialakítjuk a tervezési programot, megadjuk a tervezési árajánlatunkat ás ütemezzük a a határidőket. Tegyen próbára kisvállalkozásunkat!
Lukács Árpád építész, É01-4224
Tel.:+36307857423
email:emforma015@gmail.com
intereptaj@gmail.com